Franciául csendűl fel Máté Péter kiváló slágere - Sylvie Vartan: Nicolas

Máté Péter változatos pályája során Szocsiban és Athénban ért el fesztiválhelyezést, előadói díjat nyert a párizsi sanzonversenyen, fellépett többek között Kubában és Kanadában is.

Az 1970-es évek elején rendszeresen fellépett a Műegyetem Ezres klubjában. 1973-ban a „Hull az elsárgult levél” című dala első lett a Made In Hungary rádiós vetélkedőn.

1973 és 1974 között az Express együttessel lépett fel (többek között a Drezdai Dalfesztiválon). 1976-ban harmadik helyet ért el az írországi Castlebarban, 1977-ben másodikat az „Együttlét” című dallal a Metronóm 77 televíziós fesztiválon. 1979-ben megkapta a Magyar Rádió nívódíját, 1981-ben a legjobb hangszerelés díjával jutalmazták a táncdalfesztiválon. 

„Elmegyek” című dala „Nicolas” címmel, Sylvie Vartan előadásában világsláger lett. Hallgasd meg lent!

Hangszerelt musicalt (Jesus Christ Superstar), írt színházi kísérőzenét (A királynő katonái, Kaméleon). Az S. Nagy István – Máté Péter szerzőpáros írta a Krízis című rockmusicalt is, amit a margit-szigeti szabadtéri színpadon adtak elő, az egyik főszereplő balesete miatt csupán néhány alkalommal. (E műnek különlegessége, hogy a rockzenészeket és a színművészeket itthon talán először állították egy színpadra; a szereplők többek között: Csongrádi Kata, Vikidál Gyula). Számtalan duettet is énekelt, többek között Kovács Katival, Cserháti Zsuzsával, Házy Erzsébettel, Dékány Saroltával és Zalatnay Saroltával.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése