4 énekes, akit máig sokan imádnak.
Elmegyek, Mondd, miért szeretsz te mást, Most élsz, Azért vannak a jó barátok - négy dal, amit már többen elénekeltek, de a legtöbb ember fülében Máté Péterhangján szólalnak meg. A magyar énekes elképesztő karriert tudhatott a háta mögött, rengeteg slágert adott a magyar zenekedvelőknek.
Máté Péter kiadványokért klikk IDE.
Több fesztiválon előkelő helyezést ért el, a Néger zongorista dalával elhozta a Szocsiban megrendezett nemzetközi zenei fesztivál első díját, az Elmegyek című dala Nicolas címmel Sylvie Vartan előadásában világsiker lett. 1973-ban pedig a Hull az elsárgult levél című slágerét választották legjobbnak a Made In Hungary rádiós vetélkedőn.
Szinte hihetetlen, hogy csupán 37 éves volt, amikor szívroham végzett vele. Előtte még fellépett néhány vidéki helyszínen, utolsó koncertjei egyikét Hódmezővásárhelyen adta. 1984. szeptember 9-én, éppen 30 évvel ezelőtt hunyt el, temetésén rengeteg rajongója részt vett.
A Femina.hu az öszeállításával rá és más kedvelt magyar énekesre emlékezünk, akik már szintén nincsenek közöttünk. Nézd meg őket is!
Nyomj lent egy lájkot, ha bejön a dal.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése